Ezen az oldalon az országos akcióprogramunk a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatunk 2023. szeptember 22-24-ai eseményeit találod majd meg az ország és a határon túli magyarlakta településekről, melyet kollégáink töltöttek fel annak érdekében, hogy minél színesebb arcát mutassuk meg a magyar közművelődésnek. Ha van programod, regisztráld a közösségi teret, ahol dolgozol és töltsd fel programodat. Ha lehetőséget keresel a szabadidő értékes eltöltésére magadnak, családodnak, vagy barátaidnak, akkor csak keress rá a településre.

Ország
Időpont
Megye
Telepűlés
Korosztály
Rendezvény típusa

Aprók tánca a Kolompos Együttessel

Helyszín neve : Békásmegyeri Közösségi Ház
Helyszín: Budapest Csobánka tér 5.
Kezdete: 2023-09-22 16:30
Vége: 2023-09-22 17:30
Belépőjegy: Jegyár: 1500 Ft (2 éves kor alatt ingyenes.)


Évek óta sikeres sorozatunk apróbbaknak és nagyobbaknak is szól. Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba.


Őszi kavalkád Mezőszentgyörgyön – első nap

Helyszín neve : Eötvös Károly Községi Könyvtár és Művelődési Ház
Helyszín: Mezőszentgyörgy Eötvös u. 17.
Kezdete: 2023-09-22 18:00
Vége: 2023-09-22
Belépőjegy: ingyenes


Az Őszi kavalkád rendezvénysorozat keretében pénteken 18 órakor a művelődési házban két kiállítást nyitunk meg. Az egyik a helyi amatőr fotós, Orbán Gábor természetfotóiból válogat, míg a másik egy igazi csemege, hiszen a helyi gyűjtők által összeállított retro mobiltelefon kiállítás sok érdekes kincset mutat majd meg az érdeklődőknek.


Kultúrházak éjjel-nappal Dombóváron

Helyszín neve : Dombóvári Művelődési Ház
Helyszín: Dombóvár Hunyadi tér 25.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-23 20:00
Belépőjegy: A rendezvényen való részvétel ingyenes!


A program fővédnöke: Závogyán Magdolna. Szeptember 22. 17:00 Pásztor János & CSAT (Cseszneki Alkotó Társaság) kiállításának megnyitója. Szeptember 23. - 10:00- Balipap Ferenc megzenésített verseit előadja A Hegy együttes. Köszöntőt mond Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője és Hosszú Sándor Gergely, a Dombóvári Civil Szövetség elnöke -14:00: Boglári Tamás Balipap Ferenc verseiből ad elő -14:30: Közösségi művelődés Dombóváron -19.00: A Greenfields együttes ír népzenei koncertje


Őszi kézműves foglalkozás

Helyszín neve : Jósavárosi Művelődési Ház
Helyszín: Nyíregyháza Ungvár sétány 33.
Kezdete: 2023-09-22 13:00
Vége: 2023-09-22 14:00
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes!


A sűrűn lakott városrész alsó tagozatosait várjuk egy őszi kézműves foglalkozásra.


Őszi kézműves foglalkozás

Helyszín neve : Kertvárosi Közösségi Ház
Helyszín: Nyíregyháza Prága utca 7.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény.


Kézműves foglalkozásunk az őszhöz kapcsolódik.


LCF Kids Klub foglalkozása

Helyszín neve : Kertvárosi Közösségi Ház
Helyszín: Nyíregyháza Prága utca 7.
Kezdete: 2023-09-22 18:00
Vége: 2023-09-22 18:30
Belépőjegy: Ingyenes program.


Az ingyenes angol nyelvű bemutató foglalkozásra 5-10 év közötti gyermekeket várnak.


Őszi kézműves játszóház gyerekeknek

Helyszín neve : Mandabokori Művelődési Ház
Helyszín: Nyíregyháza Jegenye út 19.
Kezdete: 2023-09-22 09:30
Vége: 2023-09-22 11:00
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes.


5 éves kor feletti gyermekeket és fiatalokat várunk kézműves foglalkozásra, ahol kipróbálhatják többek között a szövés és a makramé készítést is.


Hajdú Ágota zenepedagógus interaktív mese-előadása

Helyszín neve : Borbányai Művelődési Ház
Helyszín: Nyíregyháza Margaretta utca 50.
Kezdete: 2023-09-22 09:30
Vége: 2023-09-22 10:30
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes.


Hajdú Ágota ének-népzene tanár, a gyermek népzenei oktatás módszertanának szakértője, lebilincselő előadásainak középpontjában a népmese és a népi hangszerek állnak. Gyermekközpontú mesés élményeket élhetnek át az érdeklődők a népmesék népzenével átszőtt előadásán keresztül. A rendezvényre elsősorban iskoláskorú gyermekeket várunk.


Szépkorúak kézimunka kiállítása

Helyszín neve : Váci Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Nyíregyháza Szabadság tér 9.
Kezdete: 2023-09-22 08:00
Vége: 2023-09-24 19:00
Belépőjegy: A kiállítás megtekintése ingyenes.


A Szépkorúak Kézimunka Kiállítása 2023. szeptember 12-én nyitja meg kapuit, hogy bemutassa a gondosan készített mesterműveket és a szívmelengető alkotásokat. Kézzel alkotott varázslatok, amik történeteket mesélnek. Színes és örök értéket hordozó művek, melyek a múlt és a jelen találkozását örökítik meg.


Rudik Dóra Varázsfészek című mesekönyvének bemutatója

Helyszín neve : Alvégesi Művelődési Ház
Helyszín: Nyíregyháza Honvéd utca 41.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-22 12:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény.


Varázslatos kalandok és izgalmas pillanatok várnak a gyerekekre az Alvégesi Művelődési Házban. Az esemény során nem csak egy új könyvvel ismerkedhetnek meg, hanem közvetlenül találkozhatnak az alkotóval is a résztvevők. Az író, Rudik Dóra megosztja velünka könyv születésének titkait. Közreműködik az AdHoc Team.


AGORA -Kultúrházak éjjel-nappal 2023

Helyszín neve : AGORA-Savaria Filmszínház, AGORA-Művelődési és Sportház, AGORA- Víztorony
Helyszín: Szombathely Március 15. tér 5.
Kezdete: 2023-09-22 18:00
Vége: 2023-09-24 21:00
Belépőjegy: Mozi film jegyárak: - mesefilm: 600 Ft - díszbemutató: 1 500 Ft


A szombathelyi AGORA Savaria Nonprofit Kft. az ünnepi sorozat keretében több telephelyén kínál változatos programokat. Megismételjük a nagy érdeklődésre számot tartó és közkedvelt családi programjainkat: az elemlámpás toronylátogatást a Víztoronyban és a Kézműves kuckó című kézműves foglalkozásunkat. Az idei év kiemelt eseménye és helyszíne az AGORA-Savaria Filmszínház, amely 2023. szeptember 23-24-én ünnepli az épület átadásának 50. éves jubileumát. Részletes progam: www.agorasavaria.hu.


Kids Club Angol- Újpesti Nyelviskola

Helyszín neve : Megyeri Klub
Helyszín: Budapest Megyeri út 207/D
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: 3000 Ft/alkalom


Kóstolj bele és ha tetszik, csatlakozz! Játékos, beszédközpontú angol nyelvtanfolyamok ovisoknak és kisiskolásoknak heti egy alkalommal, maximum 8 fős csoportokban, az Újpesti Nyelviskola szervezésében. Foglalkozásvezető: Hatos Orsolya nyelvtanár, Kids Club oktató. Információ:06-30-9524-602 /  / www.ujpestinyelviskola.hu / www.lcfclubs.hu / Szloboda Anikó


Díszmadár kiállítás

Helyszín neve : Művelődési és Ifjúsági Ház
Helyszín: Szentes Tóth József utca 10-14.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-24 14:00
Belépőjegy: Felnőtt: 600 Ft Diák/Nyugdíjas: 300 Ft Csoportoknak a belépés díjtalan!


A Szentesi Művelődési Központ Díszmadártenyésztő szakköre szervezésében szeretettel várunk mindenkit a Díszmadár Kiállításra. Katona Mihály madárkutató előadását is hallgathatják az érdeklődők, ezen kívül még lesznek kiállítások Barakonyi Ferenc érem, bélyeg, levelezőlap gyűjteményéből, illetve Muzsikné Zsóka kézikötő műveiből. Részletes programok a plakáton láthatóak. Mindenkit szeretettel várunk!


Térfesztivál

Helyszín neve : Kossuth tér
Helyszín: Szentes Kossuth tér
Kezdete: 2023-09-22 20:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: A rendezvény ingyenesen látogatható.


Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ közös szervezésében kerül megrendezésre a Térfesztivál és az ahhoz kapcsolódó Bor és Pálinka Ünnep. Két színpad lesz, ahol délutántól különböző koncertek, bemutatók lesznek. Kísérőprogram a nap folyamán a gasztro és borudvar, kézműves foglalkozások,veterán jármű kiállítás. A rendezvény legnagyobb programja a Charlie Band koncertje lesz. Részletes programok a plakáton láthatóak. Mindenkit szeretettel várunk!


Böde János könyvbemutató

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Nagy Győry István u. 4-6.
Kezdete: 2023-09-22 15:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: ingyenes


Böde János 65 éves, négyunokás nagypapa. Emellett termékeny irodalmár is: csaknem 10 éve adta ki első könyvét, azóta megjelent két rímes szakácskönyve, két verseskötete és most a Beszélyek című novellás kötete. A beszély egy ősi magyar kifejezés: egy prózában írt elbeszélés, mely annál érdekesebb, minél bonyolultabb a cselekmény szövése. A rövid, de érdekes mese, történet végén rendszerint egy váratlan csattanó vár az olvasóra – legyen akár 9, vagy akár 99 éves. Az írót bemutatja Híres Angéla.


“Átröpűlök hosszában hazában…” – A Petőfi Irodalmi Múzeum tablókiállítása

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Nagy Győry István u. 4-6.
Kezdete: 2023-09-22 08:00
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: ingyenes


A Petőfi Irodalmi Múzeum tablókiállítása látható “Átröpűlök hosszában hazámon” címmel a Csiliben. Tíz Petőfi-relikviát és tíz Petőfi-vers képezi a kiállítás gerincét, melyek a költő életét meghatározó keresztutakat és kapcsolatokat idézik meg. A kiállítás a Kossuth Társaság Petőfi 200 emlékévre összeállított tárlatával együtt nyílt meg: https://www.facebook.com/events/231702142739004 Helyszín: Muszély Ágoston kiállítóterem


English Game Night

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Nagy Győry István 4-6.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 20:00
Belépőjegy: ingyenes


Szereted az angolt és a társasjátékokat is? Akkor gyere a Game Night-ra! Három angol anyanyelvi tanár segítségével lehet több féle társasjátékot tapasztalni angol nyelven! Mindenkit szeretettel várunk! Vezeti: Emeshea Martha Petty


Versek délutánja!

Helyszín neve : Epöli Közösségi Színtér
Helyszín: Epöl Kossuth Lajos u. 26/A
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 18:30
Belépőjegy: Ingyenes!


Versek délutánja! A Kultúrházak éjjel-nappal hétvégéje 2023. szeptember 22-24 között lesz. Ez alkalomból a Versek délutánja keretében a Pilinszky 100 programsorozat része egy utaztatható tablókiállítás lesz megtekinthető Epölön a közösségi színtérben, amely Pilinszky János életét és meghatározó élményeit hozza közelebb a látogatókhoz, a költő szövegein keresztül. A kiállítás a Kertész Imre Intézet közreműködésével valósulhat meg. A program ingyenes! Várjuk nagy szeretettel az érdeklődőket!


Kultúrházak éjjel- nappal Székesfehérváron

Helyszín neve : Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Öreghegyi Közösségi Háza
Helyszín: Székesfehérvár Fiskális út 93.
Kezdete: 2023-09-22 19:00
Vége: 2023-09-24 20:10
Belépőjegy: Ingyenes


Szeptember 22., péntek: 19.00–20.45 Opera-bonbon • Népszerű áriák és duettek a Magyar Állami Operaház művészeinek előadásában. Szeptember 23., szombat: 17.00–18.00 OperaBosszantók • Opera könnyedén – interaktívan és játékosan a műfajról. Szeptember 24., vasárnap: 18.00–18.50 Driven • Szabó Gabriella Eszter zongoraművész és Nepp Ivett fuvolaművész szerzői estje. 19.00–20.10 Bősze Ádám: Túladagolás – Puccini és az öngyilkos cselédlány.


A szellem misztériuma – kiállítás

Helyszín neve : Öreghegyi Közösségi Ház
Helyszín: Székesfehérvár Fiskális út 93.
Kezdete: 2023-09-22 19:00
Vége: 2023-09-24 20:10
Belépőjegy: Ingyenes


A Kultúrházak éjjel nappal hétvégéjén szabadon látogatható a Szellem misztériuma című látványos kiállítás, amelyen Velich Rita Jászai Mari-díjas jelmeztervező és Velich Dóra Teo képzőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.


XIII. Dorozsmai Tökfesztivál – péntek

Helyszín neve : Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház
Helyszín: Segesd Negyvennyolcas utca 12.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-22 20:00
Belépőjegy: Ingyenes


10 órától 7mérföldes Gyermekzenekar 13 órától Kézműves foglalkozások 14 órától Közlekedés biztonsági bemutató 15 órától Sakk-szimultán Jeszenszky Józseffel 17 órától Tökmagok köszöntése 18.30-tól Töklámpás felvonulás


Kőszegi Szüret

Helyszín neve : Kőszeg, történelmi belváros
Helyszín: Kőszeg Rajnis utca 9.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-24 21:00
Belépőjegy: ingyenes


Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő Jövésnek Könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet, blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a fúvószenei találkozóval egybekötött vígasság szeptember 22-től, 24-ig vár bennünket 6 fúvószenekar fellépéseivel.


Sághegyi Szüreti Napok – péntek

Helyszín neve : Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár
Helyszín: Celldömölk Dr. Géfin Lajos tér 1.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-22 23:59
Belépőjegy: Nem bírjuk ABBAhagyni zenés történet a Pápai Musical Stúdió előadásában Jegyár: 3.500 Ft/fő


A Sághegyi Szüreti Napok több évtizedes múltra visszatekintő rendezvénye Celldömölknek. A két napos rendezvény első napján bábszínház várja az óvodásokat, kisiskolásokat. Dokumentum- és fotókiállítás mutatja be Celldömölk és Pagnacco 30 éves testvérvárosi kapcsolatát. Az esti órákban a Pápai Musical Stúdió zenés történetét láthatja a közönség "Nem bírjuk ABBA hagyni" címmel, majd fröccsterasz és karaoke party zárja a rendezvény első napját.


Kedvenc népmesém – kiállításmegnyitó

Helyszín neve : Községi és Iskolai Könyvtár
Helyszín: Almásfüzitő Fekete István park 1.
Kezdete: 2023-09-22 13:30
Vége: 2023-09-22 16:30
Belépőjegy: A rendezvényen való részvétel ingyenes!


Az óvodás- és iskoláskorú gyermekek számára a Magyar Népmese Napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatra beérkezett munkákból összeállított kiállítás megnyitójára várjuk az érdeklődőket a Könyvtár Galériába. A gyerekek szabadon választott magyar népmeséket dolgozhatnak fel - szabadon választott technikával. A kiállítás 2023. október 31-ig tekinthető meg a Könyvtár Galériában.


Mákó Bori: Csend – kiállítás

Helyszín neve : Művészetek Háza Veszprém / f|x|r galéria
Helyszín: Veszprém Vár utca 17.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: ingyense


Mákó Bori a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) végzett animáció szakon 2018-ban. Vizuális világa a digitális festés különböző irányzatait képviseli. Kiállítási portfóliójában egyaránt szerepelnek nagyméretű printek, videóinstallációk és nyomtatott kiadványok. Festői munkássága mellett az animációs filmkészítés területén dolgozik, televíziós produkciókban vesz részt és digitális festészetet oktat. Jelenleg a MOME DLA doktori képzésén vesz részt, témája: Az animált festmény mint új médium.


Zalai művészek éjjel- nappal

Helyszín neve : VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház
Helyszín: Nagykanizsa Csengery út 67.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: 0


Vajdainé Mikó Judit akvarellfestő és a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Fafaragó Szakkörének kiállítás megnyitója. Ezt követően lovag Kanizsai K. József könyvbemutatója. Közreműködők: Bencsik Hanna furulya művész, Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, olimpikon, a Magyar Kultúra lovagja, Kardos Ferenc Krúdy-érmes költő, Csere Andrea versmondó, VOKE Kodály Zoltán Énekkar, MAMIK Hagyományőrző Dalkör, Zalagyöngye Néptáncegyüttes, Gyöngyszemek Táncegyüttes.


“Mesés” népmese nap – Péntek esti mesék

Helyszín neve : KMO - Wekerlei Könyvtár tagintézmény
Helyszín: Budapest Kós Károly tér 9.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: Belépés díjtalan


Benedek Elek születésére emlékezve a Népmese napját ünnepeljük kedves mesékkel és közös kézműveskedéssel, ahová várjuk a meseszerető gyerekeket, szülőket, nagyszülőket. "A mesélés sajátos szituációja adja meg a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, a kisgyerek mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.” Kádár Annamária


Aprók tánca

Helyszín neve : Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Helyszín: Szlovákia Marcelháza Cesta na vršku 1163
Kezdete: 2023-09-22 14:00
Vége: 2023-09-22 15:30
Belépőjegy: Ingyenes


A felvidéki Pengő zenekar húzza a talpalávalót Marcelházán. Csallóközi polgári táncokat és Vág-Garam közi táncokat ropnak majd az iskola nebulói. A rendezvény a Kultúrházak éjjel-nappal Hét határon túl alprogramjának része. Szervező: MÁK Polgári Társulás


Mindennapi értékeink Nyíregyházán

Helyszín neve : Váci Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Nyíregyháza Szabadság tér 9.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: Ingyenes, belépőjegyes


Idén kilenc intézményben várjuk változatos programjainkkal az érdeklődőket. Részletes program a plakáton.


Bormaraton Vörösmarton

Helyszín neve : Vörösmart - Zmajevac, Croatia
Helyszín: Horvátország Vörösmart - Zmajevac, Croatia Szurdokok
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-24 00:00
Belépőjegy: A rendezvényre nincs belépődíj, de aki a 22 pince meglátogatását tartalmazó maratonon részt vesz, előzetesen az interneten (35 EUR) vagy a helyszínen (40 EUR) nevezési díjat kell fizetnie. Ezért kap egy térképet, 22 bont a pincékhez egy hátitáskát és egy sorszámot, valamint ropogtatni valót is teszünk a táskákba!


A rendezvény célja a kulturális örökség megóvása, illetve Szurdokok - amelyeken a tradicionális boros pincék, gátorok, találhatóak - promociója valamint a látogatók megismertettése a borászattal, gasztronómiaval és baranyaiak szokásaival. A kísérőprogramokban több zenei stílus jelenik meg, kézműves kirakodók, és gazdag gasztronómiai kínálat várja a látogatókat. A rendezvény Hét határon túl... alprogramunk része. Fő szervező: Szurdok Egyesület


Gyere el és állj be! – Ózdi Néptánc Egyesület

Helyszín neve : Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft
Helyszín: Ózd Gyár út 4.
Kezdete: 2023-09-22 17:30
Vége: 2023-09-22 19:30
Belépőjegy: Ingyenes


Ha szeretnél egy remek közösséghez tartozni, szereted a mozgás bármely fajtáját, esetleg mindig is érdekelt a Magyar népzene, néptánc, de eddig csak nézted az előadásokat, táncházakat, akkor most itt a lehetőség kipróbálni magad, mire lennél képes egy jó hangulatú néptáncos próbán...?! Gyere el és állj be a táncosok közé! Garantáltan szuper élményben lesz részed! Ha ezután mellettünk döntesz, bejárhatod velünk az országot vagy külföldön is népszerűsíthetjük együtt a magyar kultúrát!


7. Pécsi Tanuló Város Fesztivál

Helyszín neve : Széchenyi tér, Kossuth tér, Civil Közösségek Háza
Helyszín: Pécs Széchenyi tér, Kossuth tér, Civil Közösségek Háza
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: ingyenes


2017-ben Pécsett több mint száz szervezet és intézmény fogott össze azért, hogy legyen Tanuló Város Fesztivál, melyben a tanulás a felfedezés, öröm, megismerés és kíváncsiság kifejezése. Az idei fesztivál mottója: A tanulás öröme és haszna Az idei Tanuló Város Fesztivál témái: • Tegyük a tanuló várost okos és kreatív közösséggé/Science-shop program • Identitás – összetartozás - hagyomány • Környezet- és egészségfejlesztés Részletek: https://ptf.ckh.hu/ „Megvalósult a NKA támogatásával"


MetroPOLICE: filmfesztivál a Hírös Agóra Otthon Moziban

Helyszín neve : HÍrös Agóra Otthon Mozi
Helyszín: Kecskemét Kossuth tér 4
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-24
Belépőjegy: 1.350 Ft/vetítés ; 1.000 Ft könyvbemutató A kísérőprogramokra a belépés ingyenes!


MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált szervez a Hírös Agóra Otthon mozija. A filmfesztivál együttműködő partnere a BKVM-i Rendőr-főkapitányság. 2023. szeptember 21-24-én kerül sor: bűnügyi filmek versenyben, vetítések, közönségtalálkozók! Szeptember 23-án Családi nap Szeptember 24-én 9.30 Élménytúra Kószó Ferenc idegenvezetővel. ("Gonosz" Kecskemét) Szeptember 21-től- Urbán Ádám kiállítása Szeptember 22-én 18.30 Ránki Sára előadása a bűnözői nyelvről Szeptember 22 - Dezső András könybemutató


XXXII. Népzenei Találkozó

Helyszín neve : HÍrös Agóra Kulturális Központ
Helyszín: Kecskemét Deák F. tér 1.
Kezdete: 2023-09-22 18:00
Vége: 2023-09-22
Belépőjegy: Gálaműsor: 1.500 Ft / Táncház: 1.000 Ft


18.00 Hírös Agóra Kulturális Központ ÖRDÖG BÚJT A VONÓBA - Hagyományőrző gálaműsor Közreműködők: • Dűvő zenekar • Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom • Agócs Gergely – duda, ének, tárogató • Agócs Julianna – ének • Puskó Márton – prímás • Gombai Tamás – prímás • Major Levente – prímás • az Ördöngős Népzenetanoda növendékei • Udvard ás Bátorkeszi (Vág-Garam köze, Felvidék) hagyományőrző muzsikusai 20.00 TÁNCHÁZ A DŰVŐ ZENEKARRAL Táncot tanít: Kovács József és párja


MineCinema családi rendezvény

Helyszín neve : VOKE Egyetértés Művelődési Központja
Helyszín: Debrecen Faraktár u. 67.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-24 12:00
Belépőjegy: A normál jegy 2590 Ft, a VIP jegy 4990Ft. A VIP jegy tartalmaz plusz egy óra interaktív programot, valamint a VIP jegyet vásárlók egyedi MineCinema ajándékcsomagot kapnak.


A MineCinema egy olyan családi rendezvény, ahol hazánk népszerű YouTube videósaival találkozhatsz egy egyedülálló program részeként. A Minecraft világában játszódó filmeket népszerű hazai tartalomgyártók írják, rendezik és szinkronizálják. Rendezvényeinken a program elengedhetetlen része a kérdezz felelek, a kvíz és még sok-sok szórakoztató elem, melyet garantáltan élvezni fog a család apraja-nagyja.


Tázló klub

Helyszín neve : Eötvös10 Művelődési Ház
Helyszín: Budapest Eötvös u. 10.
Kezdete: 2023-09-22 19:00
Vége: 2023-09-23 00:30
Belépőjegy: Jegyár: 1000 Ft; diák, nyugdíjas: 700 Ft; terézvárosiaknak: 500 Ft Jegyvásárlás az Eötvös10 jegypénztárában és a jegy.hu-n.


Moldvai csángó táncház a Tázló együttessel. 19.00 moldvai tánctanítás: Molnár Előd, Tuboly Zsófi és a Gáska zenekar. 20.00 moldvai táncház, muzsikál a Tázló együttes. A szünetben daltanulás Enyedi Ágnessel.


Közös főzés az Egyetértés nyugdíjas klubbal

Helyszín neve : Faluház-könyvtár
Helyszín: Tornyospálca Mándoki utca 14.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-22 12:00
Belépőjegy: Ingyenes


A Faluház-könyvtárban minden alkalmat megragadunk a hagyományőrzésre, a régi szokások átörökítésére. Az idősebb generáció fontosnak tartja és mi kulturális szakemberek is, hogy a gyerekeink megismerkedjenek a hagyományokkal. A közös főzés már hagyomány intézményünkben, a nagymamák közösen főznek az unokákkal. Az idén szilvásgombócot készítenek közösen.


Táncház

Helyszín neve : Faluház-könyvtár
Helyszín: Tornyospálca Mándoki utca 14.
Kezdete: 2023-09-22 14:00
Vége: 2023-09-22 15:00
Belépőjegy: Ingyenes


Hagyomány, hogy a Faluház-könyvtárban minden évszakban táncházat szervezünk. Az őszi rendezvény a gyerekekről szól, számukra tartunk táncházat.


Alföld – a XVI. Natura Marosmenti Művésztelep kiállítása

Helyszín neve : Hagymaház
Helyszín: Makó Posta u. 2.
Kezdete: 2023-09-22 13:00
Vége: 2023-09-24 20:00
Belépőjegy: A belépés díjtalan


A Natura Marosmenti Művésztelep résztvevői között festő-, grafikus-, fotó-, keramikus- és szobrászművész egyaránt megtalálható. A makói alkotómunka minden nyáron egy-egy mottó jegyében zajlik: az idei téma az Alföld volt. Az alkotótelep beszámoló kiállítása produktumok sokszínűségéről tanúskodik. A tárlatot 2023. 09. 09-én Szabó Ábel Munkácsy-díjas budapesti festőművész nyitotta meg. A kiállított festmények, grafikák, fotók és plasztikák szeptember 30-ig láthatók a makói Hagymaház aulájában.


A zene mindenkié 2.0 – rendhagyó énekóra

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Baross utca 55.
Kezdete: 2023-09-22 10:30
Vége: 2023-09-22 12:00
Belépőjegy: ingyenes


Interaktív, zenés előadás Benkő Zsolttal egy rendhagyó énekóra keretében. Az előadás során természetesen nem csak komoly pillanatokra számíthatunk, hiszen Benkő Zsolt megpróbálkozik a lehetetlennel is: el lehet vajon gitározni az időjárást? És a menzás tökfőzeléket…? 🙂 Helyszín: Vízvári terem (Baross utca 55.) Szervező: Czúni Imre ()


Ráckevei menyasszony – gyűjteményes kiállítás

Helyszín neve : Keve Galéria
Helyszín: Ráckeve Kossuth L. u. 49.
Kezdete: 2023-09-22 08:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: Ingyenes


Menyasszony. A legtöbb nő vagy volt, vagy lesz, vagy álmodik arról, hogy egyszer egy nap, A Nagy Nap róla szóljon. Kiállításunk, mely a"Ráckevei menyasszony" nevet viseli, az itt élő emberek kedves emlékei. Az itt bemutatott tárgyak felhívásunkra érkeztek. Volt aki egy pár kesztyűt hozott, volt aki az édesanyja menyasszonyruháját, nagymamája menyecskeruháját, cipőjét. A tárgyak régi frigyekről mesélnek.


Bookline Könyvcsere-piknik

Helyszín neve : Szent-Györgyi Albert Agóra
Helyszín: Szeged Kálvária sgt. 23.
Kezdete: 2023-09-22 14:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: ingyenes


Várjuk mindazon látogatóinkat, akik szeretnének könyvek között válogatni, kincseket keresni.. Kérjük, hogy hozzanak magukkal egy könyvet, amelyet itt hagynak és ezért cserébe választhatnak maguknak egy másik könyvet!


Csillagles

Helyszín neve : Szent-Györgyi Albert Agóra
Helyszín: Szeged Kálvária sgt. 23.
Kezdete: 2023-09-22 20:00
Vége: 2023-09-22 23:00
Belépőjegy: ingyenes


Mit látunk az esti és éjszakai égbolton? Távcsöves és szabad szemmel történő égbolt bemutató sok távcsővel és csillagász hallgatók közreműködésével.


Mesél az ég! Karnyújtásra az Univerzum

Helyszín neve : Lónyay-kastély szárnyépülete (Művelődési Ház)
Helyszín: Tuzsér Bajcsy-Zs.u.21
Kezdete: 2023-09-22 15:00
Vége: 2023-09-22 09:00
Belépőjegy: Ingyenes!


Planetáriumi tudományos- és ismeretterjesztő előadások általános- és középiskolákban, óvodákban, rendezvényeken, művelődési házakban - helyszíni kitelepüléssel. 360 fokos látványos planetáriumi műsorok segítségével ismertetik meg a gyerekek a csillagászat alapjait, Naprendszerünk és az Univerzum érdekességeit. 360 fokos élmény! A Előadások érdekesek, látványosak, témaköreik lefedik az általános- és középiskolák csillagászat. Az esemény technikai okok miatt 2023.szeptember 25.-én valósul meg!!!


Petőfi 200 – versből fotó, pályázatból kiállítás

Helyszín neve : Ady Endre Művelődési Ház
Helyszín: Kiszombor Szegedi u. 13.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-23 12:00
Belépőjegy: Nincs.


A Petőfi 200 évforduló alkalmából fotópályázatot hirdettünk Kiszomboron és a térségben. A pályázatra Petőfi-versek ihlette fotókat, fényképeket vártunk. Nagy örömünkre számos különleges kép érkezett, melyekből néhányat ki is állítunk az ihletett versekkel egyetemben. A Petőfi 200 alkalmából rendezett minikiállítás szeptember 22-től ingyenesen, bárki számára megtekinthető az Ady Endre Művelődési Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


KRESZ suli

Helyszín neve : Kispáli közösségi színtér
Helyszín: Kispáli József A. u. 40.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény


Az Európai Mobilitisási Héthez kapcsolódva közlekedésbiztonsági program gyerekeknek.


Évnyitó táncház Bécsben

Helyszín neve : Spö klubház Favoriten
Helyszín: Ausztria Wien/Bécs Jagdgasse 1,b
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 23:30
Belépőjegy: Ingyenes


Kézműves foglalkozás, gyermek és felnőtt táncház. Muzsikálnak Mesics György és barátai. Táncház vezető Bolgovics Gergő. Az esemény a Kultúrházak éjjel-nappal Hét határon túl alprogramjának része. Szervező: Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület / Wiener Ungarischer Kulturverein Délibáb


Kertész Imre: Szabadságról – utazó tablókiállítás

Helyszín neve : Annavölgyi Közösségi Színtér, Annavölgyi Könyvtár
Helyszín: Annavölgy Erkel Ferenc tér 2.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: A rendezvényen való részvétel ingyenes.


A Kertész Imre Intézet legújabb, időszaki kiállítása Nobel-díjas írónk életútját mutatja be, főbb műveinek máig érvényes üzenetein keresztül. A tablókiállítás kéziratok és fényképek mellett , szépprózai műveiből, naplófeljegyzéseiből és nyilatkozatiból válogat. A tárlat több főbb témakörök köré rendeződik. A kiállítás megidézi az auschwitzi túlélő tapasztalatait csakúgy, mint az Európa nyomasztó örökségét kíméletlenül elemző és a hazánk, kultúránk jövőjéért aggódó, magyar író gondolatait is.


Hétvége a Cervinus Teátrumban

Helyszín neve : Cervinus Teátrum
Helyszín: Szarvas Kossuth tér 3.
Kezdete: 2023-09-22 08:00
Vége: 2023-09-24 22:00
Belépőjegy: SZARVASI MOZI: JEGYÁRAK: Teljes árú jegy 1.200 Ft Gyermek, Diák, Nyugdíjas 1.000 Ft Minden más program ingyen látogatható!


22. péntek 8:00 mérlegképes könyvelő képzés 19:00 kártyaklub Szarvasi Mozi 15:00 Szeánsz Velencében 17:00 Feláldozh4tók 19:00 Oppenheimer Szarvasi Vízi Színház 8:00 autómentes nap 23. szombat 10:00 Amway konferencia 14:00 családi rendezvény Szarvasi Mozi 18:00 Feláldozh4tók 20:00 Szeánsz Velencében 24. vasárnap 16:00 Katicabogár és a fekete macska kalandjai – a mozifilm 18:00 Feláldozh4tók 20:00 Szeánsz Velencében


Együtt lenni mindig jó!

Helyszín neve : Furtai ÁMK Juhász Erzsébet Művelődési Ház
Helyszín: Furta Petőfi u. 1.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-22 11:00
Belépőjegy: Ingyenesen látogatható rendezvény.


Intézményünk a Furtai ÁMK egy szép hagyományt követve évről-évre csatlakozik a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos rendezvényhez. Az idei évben „Együtt lenni mindig jó!” elnevezésű programmal várjuk az érdeklődőket. A plakáton szereplő eszközökkel: filctoll, színes ceruza, zsírkréta, papír és ollóval egy jó hangulatú, kreatív őszi foglakozásra várjuk a Furtai Bessenyei György Általános Iskola alsó tagozatos tanulóit az őket elkísérő pedagógusokkal együtt.


Éjszaka a Zrumeczky-ben

Helyszín neve : Inárcs
Helyszín: Inárcs Bajcsy-Zsilinszky út 94.
Kezdete: 2023-09-22 20:00
Vége: 2023-09-22 23:00
Belépőjegy: Ingyenes


A program során bemutatkoznak a Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár csoportjai úgy, ahogy még sohasem láthattuk őket. Lesz éjszakai tárlatvezetés, Csillagtanoda, zene és tánc, de még színház is...


Tökéletesen más, másként tökéletes – az Autistic Art kiállítása

Helyszín neve : Eötvös10 Művelődési Ház
Helyszín: Budapest Eötvös u. 10.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény


Az autizmus világa a kortárs művészetben Az Eötvös10 az Autistic Art Alapítvánnyal közösen kiállítást szervez, melynek bevételéből 11 autista lakóotthon működését és fenntartását kívánja támogatni. A 11 otthonból hatban működtetnek rajzfoglalkozást, és az itt készült alkotásokból válogatva állt össze a kiállítás anyaga. Az Eötvös10 és az Autistic Art közös projektje hidat alkot, párbeszédet indít az autista emberek és a nem autista emberek között. A kiállítás megtekinthető október 1-ig.


Egri csillagok – musical

Helyszín neve : Don Bosco Sportközpont
Helyszín: Kazincbarcika Szent Erzsébet sétány 2.
Kezdete: 2023-09-22 19:00
Vége: 2023-09-22 22:00
Belépőjegy: 3500 - 5000


,,Hinni a jóban, hinni a szépben...!" Hősiesség, bosszúvágy, szerelem és árulás, egy legendás történelmi győzelemről szóló nagysikerű előadásban. Gárdonyi Géza híres regényét Várkonyi Mátyás és Béres Attila álmodta újra, immár történelmi musicalként


Musical szakkör nyílt próbája

Helyszín neve : Deszki Faluház
Helyszín: Deszk Tempfli tér 8.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 17:30
Belépőjegy: nincs


A Deszki Faluházban 5 éve működik musical szakkör Tóth Andrea vezetésével. A szakkör nyílt próbáját tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 22-én, pénteken 16 órától.


Kadarka Fesztivál, Hetényegyháza

Helyszín neve : Hetényegyházi Közösségi Ház
Helyszín: Kecskemét Hetényegyháza, Kossuth L. u. 83
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-24 00:02
Belépőjegy: Ingyenes


A részletes programokat megtalálhatja a plakáton, valamint a Hírös Agóra honlapján és Facebook oldalán!


Híd avatás – Puha Ferenc festőművész kiállítása

Helyszín neve : Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Helyszín: Szigetszentmiklós Tököli u.
Kezdete: 2023-09-22 08:00
Vége: 2023-09-24
Belépőjegy: Belépés ingyenes!


Puha Ferenc festőművész, Híd avatás című korszakának kiállítása. Helyszín: Városi Könyvtár - Városi Galéria Megtekinthető: 2023. szeptember 2-től október 28-ig


Nyitott órák a Babitsban!

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 21:00
Belépőjegy: A foglalkozások díjtalanul látogathatók.


A Babits Mihály Kulturális Központ civil szervezeteinek, csoportjainak nyílt órái, foglalkozásai szeptember 22-én: 16:00-17:00 Bartina Néptánc Egyesület Előképző csoportja (Bödő terem) 16:30-18:00 Bartina Néptánc Egyesület Palánta csoportja (Színházterem) 16:30-18:30 Sakk szakkör (Palánk terem) 17:30-18:30 Iberican Táncegyesület középső csoportja (Bödő terem) 18:00-21:00 Bartina Nagyegyüttes (Színházterem) 18:30-19:30 Iberican Táncegyesület nagycsoportja (Bödő terem)


KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL 2023 NYITÓRENDEZVÉNY

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ - Vízvári terem
Helyszín: Budapest Baross utca 55.
Kezdete: 2023-09-22 10:30
Vége: 2023-09-22 10:50
Belépőjegy: Díjtalan


Az idén 105 éves Csili Művelődési Központban tartjuk a Kultúrházak éjjel-nappal országos eseménysorozat nyitórendezvényét. Vendégeinket köszönti: Szabados Ákos - Pesterzsébet polgármestere A rendezvénysorozatot megnyitja: Bordás István - a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke Novák Péter - a MANE tiszteletbeli tagja, a rendezvénysorozat fővédnöke Mindenkit várunk ezt követően Benkő Zsolt blues-gitáros "A zene mindenkié 2.0 - hogyan használjuk a zenét a mindennapi életben" zenés előadására!


Kályha, cserépkályha, kandalló – A 60+ Fotókör csoportos kiállítása

Helyszín neve : Albertfalvi Közösségi Ház
Helyszín: Budapest Gyékényes utca 45-47.
Kezdete: 2023-09-22 10:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: A kiállítás díjmentesen látogatható.


A 60+ Fotókör csoportos kiállítása a távolabbi és a közeli múltba tekint vissza: a kiállítás látogatója olyan eszközöket láthat, amelyekkel eleink a kastélyokat, a házakat, a lakásokat tették élhetőbbé, télen is lakhatóvá. Készítőik arra is gondoltak, hogy a fűtési funkciók mellett a kályhák és a kandallók a használóiknak esztétikai élményt is nyújtsanak. ________________________ A tárlat október 13-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10 és 19 óra között.


Táncos lábak

Helyszín neve : Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Besenyszög Szabadság tér 1.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 21:00
Belépőjegy: Nincs.


A Rózsák Táncműhely csoportjainak nyílt órái, melyen az érdeklődők betekintést nyerhetnek a táncórák hangulatába, a táncok megtanulásának folyamatába. A gyermek csoportok mellett, a Vadrózsák felnőtt csoport is bemutatkozik.


Jótékonysági sütivásár és hangverseny

Helyszín neve : Kodály Zoltán Művelődési ház, Piactér és az önkormányzat előtti tér
Helyszín: Karád Kossuth Lajos u. 8.
Kezdete: 2023-09-22 14:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: Nincs belépő


A repülőgép baleset következtében megsérült karádi Denke család részére jótékonysági rendezvényt szervezünk sütivásárral és hangversennyel egybekötve. A rendezvény bevételét a család részére ajánljuk fel. Több településen helyeztünk ki adománygyűjtő dobozokat.


Kulturális negyed – helytörténeti séta

Helyszín neve : Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház
Helyszín: Dabas Kossuth László utca 19.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: Teljes árú belépőjegy: 3.500 Ft Diák- és nyugdíjas belépőjegy: 3.000 Ft Csoportoknak - 10 főtől: 3.000 Ft Dabas kártyával rendelkezők számára: 3.000 Ft 6 éves kor alatt ingyenes. A belépőjegy ára magában foglalja a részvételi díjat, a túravezetés hanganyagát (választott eszközön), és az ajándék fülhallgatót. (MP3 lejátszó igényelhető, 10.000 Ft kaució ellenében.)


Dabas - a kúriák városa Dabas az ország középpontjához közel eső, dinamikusan fejlődő kisváros. Az épített környezet meghatározó része a 19. század óta fennmaradt több, mint 30 nemesi kúria, lakóház, melyek miatt méltán nevezik Dabast a "kúriák városának". A kúriák az uralkodó klasszicista stílus egyszerű, szerény motívumait használták. Legtöbb esetben szabadon álló épületek voltak, jó térbeli elhelyezkedéssel. A város építészetének kiemelkedő értéke a kúriák nagy számú, együttes előfordulása.


Átlátható átjárók – összeérő világok

Helyszín neve : Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház
Helyszín: Dabas Kossuth László utca 19.
Kezdete: 2023-09-22 09:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: A kiállítás ingyenesen megtekinthető.


A festészet és a zene nem mindennapi találkozása a mindennapokban. Alkotók: Kézdy Luca - hegedűművész Orbán Jolán - irodalmár Rochlitz György - építészmérnök A tárlat mellett megtekinthető a kiállításmegnyitóról készült összeállítás, melynek keretében Kézdy Luca hegedűművész, valamint Boros Misi zongorista rendhagyó koncertjére is sor került. A kiállítás megtekintése előzetes bejelentkezéshez kötött. Időpontegyeztetés: +36305341138.


Gyere be, de gyere be!

Helyszín neve : Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Besenyszög Szabadság tér 1.
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-24 19:00
Belépőjegy: nincs


A művelődési házban működő csoportok, szervezetek várják az érdeklődőket foglalkozásaikra, óráikra. Tevékenységeik megismerésével új tagok jelentkezését is várják.


Bicón Által-ér(sz)

Helyszín neve : Megyeháza tér
Helyszín: Tatabánya Megyeháza tér
Kezdete: 2023-09-22 07:00
Vége: 2023-09-22 19:00
Belépőjegy: Ingyenes


A biciklis közlekedést népszerűsítő aktivitásokkal várjuk az érdeklődőket szeptember 22-én, kora reggeltől estig, Tatabányán, a Megyeháza téren és az Által-ér menti kerékpárút több, tatabányai pontján. A Bicón Által-ér(sz) nevű európai uniós forrásból megvalósuló program részeként lesz bringás reggeli, Által-ér menti kincskeresés, velocipéd, teremkerékpáros bemutató, biciklis ügyességi mobilpálya, digitális bringaverseny, közlekedésbiztonsági kvíz, bicikli szerviz és még sok más.....


Ringató Péntek Ágival

Helyszín neve : Generációk Művelődési Háza
Helyszín: Győr Aradi vértanúk útja 2.
Kezdete: 2023-09-22 10:30
Vége: 2023-09-22 11:00
Belépőjegy: Családi jegy: 2000 Ft/alkalom Bérlettel 1800 Ft/ alkalom (5 alkalmas bérlet: 9000.-)


A Ringató egy országos zenei nevelési program, amely 1991 óta várja az énekelni, játszani szerető családokat gyermekeikkel együtt. AA Ringatóval célunk a mintaadás, szeretnénk, ha a szülők, nagyszülők (újra) felfedezhetnék az éneklésben, mondókázásban, ölbéli játékokban rejlő örömet, és ezt továbbadhatnák a legkisebbeknek is. Programunk Kodály Zoltán útmutatásait követi, zenei anyagát nagyrészt a magyar néphagyományból kisebb részben pedig más népek dalaiból, illetve komponált művekből meríti.


“Így tedd rá!…”

Helyszín neve : Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Bugyi Beleznay tér 2
Kezdete: 2023-09-22 16:00
Vége: 2023-09-22 17:00
Belépőjegy: 600 Ft


Nép játék, néptánc ovisoknak.


Szüreti Fesztivál

Helyszín neve : Piactér
Helyszín: Dunaföldvár Vak Bottyán tér
Kezdete: 2023-09-22 18:00
Vége: 2023-09-24 01:00
Belépőjegy: Ingyenes


A szüret és a kultúra ízei. Részletes program az esemény linkjén.


Őszesti Retro Mozi

Helyszín neve : Művelődési ház udvara. művelődési ház
Helyszín: Gógánfa Deák Ferenc utca 49.
Kezdete: 2023-09-22 17:00
Vége: 2023-09-22 20:15
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes.


A mai napon nyílt zumbaóra a Zumbanyuk vezetésével. A kulturházak éjjel-nappal programsorozat ünnepélyes megnyitójára is ezen a napon kerül sor. A nap fénypontja a Csinibaba című vetítése.


Régi fotók a falu életéből – Szabadtéri kiállítás

Helyszín neve : Acsa
Helyszín: Acsa Kossuth út 83.
Kezdete: 2023-09-22 00:00
Vége: 2023-09-24 00:00
Belépőjegy: Nincs belépőjegy


Szabadtéri helytörténeti fotókiállítás tekinthető meg Acsa település buszmegállóiban. A falu régi életét hívatott bemutatni ez a fotókból álló tárlat, mely bármikor megtekinthető a község három buszmegállójában. 1. buszmegálló: 2683 Acsa, Állomás út 27. 2. buszmegálló: 2683 Acsa, Kossuth út 67. 3. buszmegálló: 2683 Acsa, Kossuth út. 99. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!


Makett kiállítás

Helyszín neve : Acsa Művelődési Ház
Helyszín: Acsa Kossuth út 83.
Kezdete: 2023-09-22 00:00
Vége: 2023-09-24 00:00
Belépőjegy: Nincs belépőjegy


A helytörténeti értékek megőrzése, megörökítése céljából jött létre ez a kiállítás, melyet a művelődési ház előcsarnokában lehet megtekinteni. A makettek az Acsán épült kastélyok és templomok 3D nyomtatóval készült miniatűr másai. A műemlékek a Báró Prónay családhoz köthetők, akik nagy jelentőséggel bírtak a faluban.. Három kastélyt és két templomot építettek. A háromból kettő kastély a mai napig áll. A harmadik kastély régi fotók alapján készült el.


Hová tűnt Sármos Sándor? Nyomozz velünk!

Helyszín neve : Jókai Mór Művelődési Központ
Helyszín: Pápa Erzsébet liget 1.
Kezdete: 2023-09-23 17:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: Ingyenes


A rendezvény központi, és egyben minden közreműködőt bevonó programja, a "Hová tűnt Sármos Sándor?" elnevezésű nyomozójáték. A látogatókat a város amatőr színtársulatainak színészei várják az épület egyébként nem látogatható helyiségeiben és egy fiktív emberrablási bűntényre kell fényt deríteniük. A feladatok összeállításánál törekedtünk arra, hogy interaktív, játékos kihívásokkal töltsük meg a nyomozást, melyek szintén az egyesületeink és kisközösségeink tevékenységi körei köré csoportosulnak.


MóKaland játszóház

Helyszín neve : Apáczai Művelődési Központ
Helyszín: Zalaegerszeg Apáczai tér 5.
Kezdete: 2023-09-23 15:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: Ingyenes


Egy szórakoztató, kreatív családi délutánra várjuk a kicsiket és nagyokat. Kézműves foglalkozás, légvár, csillámtetoválás, babakuckó, popcorn és vattacukor kavalkád színesíti a napot.


III. Jutasi Piknik és Olimpia – Sportos nap

Helyszín neve : Kálvin János Park
Helyszín: Veszprém Kálvin János park
Kezdete: 2023-09-23 08:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: 0.-


Gyere és tölts velünk egy sportos napot a Kálvin János parkban, ahol sport- és ügyességi bemutatók, futóverseny, sportversenyek, közös torna, játékok, aktivitások, kézműves foglalkozás, élő koncertek és büfé várja a mozgást és az aktív kikapcsolódást szerető gyerekeket, családokat. Varázsoljunk közösen egy igazi piknik hangulatot a Jutasi lakótelep házfalai közötti parkba! Fellép Lovászi Edina és zenekara, Rubint Réka, az Ataru Taiko Ütőegyüttes és Kökény Attila és zenekara.


XXL Tarantula Expo

Helyszín neve : Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági Háza
Helyszín: Miskolc Győri kau 27/A
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-22 18:00
Belépőjegy: Jegyár 2000 Ft, 2 éves kor alatt ingyenes


Pók, rovar és hüllőkiállítás minden korosztály számára.


Őszi kavalkád Mezőszentgyörgyön – második nap

Helyszín neve : Eötvös Károly Községi Könyvtár és Művelődési Ház
Helyszín: Mezőszentgyörgy Eötvös u. 17.
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 23:59
Belépőjegy: ingyenes


Az Őszi kavalkád második napján a délelőtt és a délután folyamán 9-12.00 és 15-18.00 között társasjáték partit tartunk a művelődési házban, délben a szüreti felvonulókat fogadjuk a posta előtti téren, majd pedig este a könyvtár épületében szabadulós szobával várjuk a bátor csapatokat. Ide előzetesen regisztrálni kell az intézmény Facebook oldalán megtalálható linken, 3-5 fős csapattal.


Nyíregyházi média és lemezbörze

Helyszín neve : Váci Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Nyíregyháza Szabadság tér 9.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-22 14:00
Belépőjegy: A látogatók számára ingyenes rendezvény.


A börze évek óta sikeres a lemezgyűjtők körében. Elsőbbséget élveznek a kínálatban a bakelit adathordozók. A cd-k is nagy számban fordulnak elő és újabban a kazetták hódítanak teret. Érkeznek gyűjtők Debrecenből, Budapestről, Hajdúszoboszlóról, Nyíregyházáról. A börze mindig várja azokat, akik magángyűjteményekkel rendelkeznek.


Táncház a Szikes Zenekarral

Helyszín neve : Teleki Magyar Ház
Helyszín: Románia Nagybánya Minerilor 7.
Kezdete: 2023-09-23 17:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy:


Élőzenés táncház a Szikes Zenekarral. Házigazda a nagybányai Talpalat Néptánccsoport! A belépés mindenki számára ingyenes. Az esemény a Kultúrházak éjjel-nappal Hét határon túl alprogramjában valósul meg.


Illúzió mesterei 2.

Helyszín neve : Váci Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Nyíregyháza Szabadság tér 9.
Kezdete: 2023-09-23 15:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: A jegyek 5.900 Ft-tól kaphatóak.


Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei nyíregyházi showműsorára. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői. Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt nincsenek kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt, azok bevonásával történnek. 2 előadás egy nap alatt, 15.00 és 19.00 órai kezdéssel. A jegyek 5.900 Ft-tól kaphatóak.


Őszi kavalkád Mandabokorban

Helyszín neve : Mandabokori Művelődési Ház
Helyszín: Nyíregyháza Jegenye út 19.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény.


Családi nap, ahol a különböző fellépők mellett szerepet kap a kézműves foglalkozás, a főzés és a táncház is.


Cziffra családi nap – a magyar népmese napja

Helyszín neve : Cziffra György Nagytétényi Közösségi Színtér
Helyszín: Budapest Nagytétényi út 274-­276.
Kezdete: 2023-09-23 09:30
Vége: 2023-09-23 12:00
Belépőjegy: 2500 Ft


Az ősz első családi napján a népmesék előtt tisztelgünk, mely egyben Benedek Elek születésnapja is. Érkezik hozzánk a Tatay Színház, akik A csillagszemű juhász című interaktív mesével bűvölik el a kicsiket és nagyokat egyaránt. Kézműves foglalkozásunk során elkészítjük a mese szereplőit növényi festékek segítségével, továbbá a magyar népi motívumok is előtérbe kerülnek. A program során gyógynövény kóstolással is várjuk látogatóinkat.


Őszi kézműves játszóház a Tündérkertben

Helyszín neve : Tündérkert
Helyszín: Budapest Molnár-sziget
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 14:00
Belépőjegy: Ingyenes program!


A Soroksári Napok 2023. és a Kultúrházak éjjel-nappal 2023. keretén belül megrendezésre kerülő kézműves játszóházunkba várjuk az érdeklődőket. Előkerülnek az őszi falevelek, a szőlő motívumok. Alkossunk együtt!


Közösségi növény csere-bere

Helyszín neve : Napkor
Helyszín: Napkor Kossuth u. 57
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 11:00
Belépőjegy: Ingyenes


Ha túl sok a fűszernövényed, virághagymád, vetőmagod, vagy kinőtte a szobanövényed a lakást, itt a megoldás! Lehetőséget biztosítunk virághagymák, vetőmagok, kerti és szobanövények cseréjére. Az asztalfoglalás ingyenes, de regisztációhoz kötött. Várunk mindenkit szeretettel!


Népzenei találkozó

Helyszín neve : Faluház és Könyvtár
Helyszín: Csökmő Kossuth u. 121.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 17:00
Belépőjegy: díjmentes


25 éves a Csökmői Népdalkör és 25 éves a Csökmői Népzenei Találkozó is. Ebből az alkalomból fellépnek a meghívott népzenei csoportok. Változatos és színvonalas népzenei műsor várható.


Játszótér – Kvízünnep kézfogással

Helyszín neve : Csili Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Nagy Győry István 4-6.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 20:00
Belépőjegy: ingyenes


Idén is nagy kvízjáték nap a Csiliben! Bemutatjuk a negyedik éve tartó Kvízállásjelentők online játékunkat, csapatokba rendeződünk a Kocsmakvíz játékhoz, de lesz társasjátéktanítás is. Meghívtuk a Bíró Mihály utcai Szabó Ervin könyvtár csapatát is a jókedvű, színes délután lebonyolítására. Itt senki sem marad egyedül! A játékokhoz saját laptop vagy okostelefon szükséges. A kellemes hangulatot Kiss Judit egyedi üvegfestmény kiállítása teszi teljessé.


OperaBosszantók – opera könnyedén – interaktívan és játékosan a műfajról

Helyszín neve : Öreghegyi Közösségi Ház
Helyszín: Székesfehérvár Fiskális út 93.
Kezdete: 2023-09-23 17:00
Vége: 2023-09-23 18:00
Belépőjegy: INGYENES


Az OperaBosszantók – két operaénekes, egy zongoraművész és Aczél András műsorvezető – arra keresi a választ: valóban bosszantó-e az opera műfaja? Interaktívan, sok nevetéssel, közös énekléssel és játékkal igyekszik bizonyságot adni az állítás hamis voltáról, miközben népszerű, gyönyörű melódiákon keresztül mutatja be az opera félreismert és méltatlanul pozicionált műfaját.


Élményfestés gyerekeknek – Világűr

Helyszín neve : Isaszegi Művelődési Ház
Helyszín: Isaszeg Dózsa György utca 2.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 14:00
Belépőjegy: 9000 Ft


Élményfestés világító festékkel. Jelentkezés az alábbi linken: https://forms.gle/yiWBuimmDFyJLQBv9 belépőjegy : 9.000 Ft


Állati jó bemutató

Helyszín neve : KMO - Wekerlei Kultúrház tagintézmény
Helyszín: Budapest Petur utca 7.
Kezdete: 2023-09-23 16:30
Vége: 2023-09-23 17:30
Belépőjegy: (jegyvásárlás 1 éves kortól) 1.600,- Ft/fő , családi jegy: 5.500,- Ft/ család (max 4 fő)


Humoros, ismeretterjesztő, élő állatokat bemutató előadás, melynek során a városi életközösséget alkotó fajok sokszínű világába pillanthatnak be az érdeklődők. Az előadás végére bebizonyosodik, hogy lakókörnyezetünk, nagyvárosaink remek élőhelyei az alkalmazkodásra képes élőlényeknek. A közönség részletes ismereteket szerezhet a kézből nevelt szelíd vadállatokról. Szereplők: egér, patkány, görény, nyest, róka, kutya. 1.600,- Ft/fő (1 éves kortól), családi jegy: 5.500,- Ft/ család ( (max 4 fő)


Sághegyi Szüreti Napok – szombat

Helyszín neve : Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár
Helyszín: Celldömölk Dr. Géfin Lajos tér 1.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 23:59
Belépőjegy: A belépés ingyenes!


Helyi termékek vására, gyermekszínház, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket a Sághegyi Szüreti Napok második napjának délelőtti programjában. Délután a "szüreti toborzót" követően elindul a szüreti menet bábosokkal, táncosokkal, zenészekkel, traktorokkal, lovasokkal, fogatokkal Alsóságról a városközpontba. Celldömölk városközpontjában a testvérvárosok köszöntését követően színpadi programokkal folytatódik a rendezvény: Agárdi Szilvia, Vikidál Gyula, TwinPix és a Mokka zenekar lép fel.


Égigérő Paszuly Fesztivál

Helyszín neve : Vámospércsi Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Vámospércs Debreceni út 2.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: nincs


Őszi fesztivál valamennyi korosztály számára.


Alkotni jó 2.

Helyszín neve : Konecsni György MűvelődésiKözpont
Helyszín: Kiskunmajsa Hősök tere 6
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 16:00
Belépőjegy: ingyenes


2023. szeptember 23-án a Tűzzománc szakkör tart nyílt foglalkozást. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az alkotás folyamatába.


Gyere, és táncolj!

Helyszín neve : Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
Helyszín: Szolnok Hild János tér 1.
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 13:00
Belépőjegy: Ingyenes, de regisztrációhoz kötött.


Gyere, és találd meg a számodra leginkább megfelelő táncműfajt! Szeptember 23-án 9 és 13 óra között 4 táncstílus 4 különböző teremben várja a táncválasztás előtti gyerekeket, fiatalokat. A Mozdulat Táncműhely balettot, a Tisza Táncegyüttes néptáncot mutat be. A Szoldance TSE versenytáncra várja a regisztrált jelentkezőket, a New Step Fitnesz és Táncstúdió pedig akrobatikus tánccal és légtornával mozgatja meg az érdeklődőket. A terem befogadó képessége miatt regisztrációhoz kötött a program!


A közös játék öröme…

Helyszín neve : Aszódi Integrált Kulturális Intézmény udvara
Helyszín: Aszód Kossuth L. utca 72.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: A belépés ingyenes, nem regisztrációhoz kötött.


Egy nap a játék bűvöltében. Családi játszóház, társasjáték klub, felnőtt játszóház.


Kulthajó

Helyszín neve : Balaton-part, hajóállomás
Helyszín: Keszthely Moló
Kezdete: 2023-09-23 11:00
Vége: 2023-09-22 12:00
Belépőjegy: Felnőtt jegy: 2.500 Ft, gyermekjegy (4-14 év): 1.250 Ft


1 órás sétahajózás kulturális programmal kiegészítve a keszthelyi Helka hajón. A Festetics György Zeneiskola produkciója és a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely bemutatkozása interaktív foglalkozás keretein belül.


Gémkapocs Társasjáték Klub

Helyszín neve : Goldmark Károly Művelődési Központ
Helyszín: Keszthely Kossuth u. 28.
Kezdete: 2023-09-23 17:00
Vége: 2023-09-22 23:00
Belépőjegy: Nincs. A klub látogatása ingyenes.


A szervezők mindig hoznak sok-sok különféle játékot. Bárki hozhatja a saját játékát is. Mindig vannak gyerekjátékok is.


Grimm-Busz Színház – Hetet egy csapásra

Helyszín neve : Grassalkovich Művelődési Ház
Helyszín: Hatvan Kossuth tér 24.
Kezdete: 2023-09-23 16:00
Vége: 2023-09-22 17:15
Belépőjegy: Ingyenes!


A szegény szabólegény, midőn világgá indul, hogy szerencsét próbáljon, találkozik egy kedves nénivel, akitől egy üveg lekvárt kap ajándékba. A lekvárt azonban a legyek is meg akarják kóstolni. Ezt Péter nem tűrheti, s jókorát csap közéjük. Amikor megszámolja áldozatait, rádöbben, hogy hetet ütött egy csapásra. Ettől kezdve nincs, ami útjába állhatna, hogy elérje álmait. Péter a gyerekek segítségével legyőzi az útonálló rablót , majd a huncut manót is, aki nem rest elrabolni a királykisasszonyt.


A forma színné, a szín formává válik

Helyszín neve : Művészetek Háza Veszprém / Modern Képtár - Vass László Galéria
Helyszín: Veszprém Vár utca 3-7.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 18:00
Belépőjegy: ingyenes


A Modern Képtár legújabb kiállítása a nemzetközi léptékben is jelentős magyar magángyűjteményből mutat be rendhagyó időszaki tárlatot. A kiállítás címe, Richard Paul-Lohse svájci festőművésztől kölcsönzött idézet, amely a szemléletesen meghatározza a legújabb gyűjteményi válogatás közös pontját. A tárlat célja, hogy megismertesse a konstruktív és konkrét művészet legjelentősebb európai kötődésű alkotóit, kiemelve a svájci konkrét művészet nagymestereit, a szobrászrajzok sajátos világát.


A kultúrház téged is vár Mátranovákon!

Helyszín neve : Május 1. Művelődési Ház - Közösségi Színtér
Helyszín: Mátranovák Petőfi út 1.
Kezdete: 2023-09-23 16:00
Vége: 2023-09-24 01:00
Belépőjegy: A belépés mindenki számára ingyenes!


Éjszakába nyúló program Mátranovákon! Kezdésként a legkisebbeket várjuk a Baba-mama klubba diavetítéssel, játékkal. Ugyanakkor az asztalitenisz iránt érdeklődők már birtokba is vehetik az előtérben felállított asztalt. Az iskolás korú gyerkőcöket várjuk a kézműves bütyköldébe. De szórakozhatunk a Nyugdíjas klub őszi kavalkádján, vagy a családok mozoghatnak együtt a sorversenyben. Sötétedés után kezdődik az elemlámpás bújócska. Zárásként közös nyársalás, ahol zenél a Two Kids formáció!


Kecskeméti Lakodalmas a Kecskemét Táncegyüttessel

Helyszín neve : HÍrös Agóra Kulturális Központ
Helyszín: Kecskemét Deák F. tér 1.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23
Belépőjegy: Jegyár: 15.000 Ft


14:00 Indul a lakodalmi menet - Kápolna u. 24. : a fiús háznál összegyűlik a rokonság (tánc, kis kóstoló, éneklés), innen indul a menet zenekarral, tánccal 14.30 Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tükörtermében a menyasszony öltöztetése ( minden ruhadarab magyarázata közben ének és zene) 15:00 Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tükörterem: lányos házhoz érkezik a menet. Kezdődik a kikérés. 16:00 Városháza díszudvar: esketés (zene, ének) 17:00 Deák téren: az ifjú pár fotózása, vendégek fogadása 18:00 Vacsora


Szent Mihály napi hagyományőrző rendezvény

Helyszín neve : Kispáli Rendezvénypajta
Helyszín: Kispáli József A. u. 40.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: Ingyenesen látogatható rendezvény


A közösségépítő programunk népzenei előadások, néptánc fellépések, és népi iparművészeti bemutatók köré szerveződik, valamint a népi gasztronómia világába is betekintést enged.


Tekerj a szívedért!

Helyszín neve : Városföld-Kecskemét kerékpárút
Helyszín: Városföld Fő utca 6/A
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 12:00
Belépőjegy: Ingyenes


2023. szeptember 23-án szombaton 10 órakor közös kerékpározásra invitálunk mindenkit, minden korosztályból, a 2022-ben indult Zalaegerszegi Szív-, és érbeteg Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozva. A Városföldi Napsugár Nyugdíjas Klub tagjai toboroznak minden korosztályt, hogy tartsanak velük a körülbelül 25 kilométeres táv megtételében, hogy ezzel is tegyünk egy kicsit önmagunkért és egészségünkért.


Jancsiszeg Alkotói Műhely

Helyszín neve : Eötvös10 Művelődési Ház
Helyszín: Budapest Eötvös u. 10.
Kezdete: 2023-09-23 10:30
Vége: 2023-09-23 12:00
Belépőjegy: Terézvárosi lakcímkártyával, illetve terézvárosi iskolába járó gyerekeknek a részvétel ingyenes.


Műhelyünkbe várjuk azokat a terézvárosi gyerekeket, akik a játékos alkotás során szeretnének a képzőművészet legváltozatosabb technikáival és anyagaival kísérletezni, az alkalmanként más-más témára épülő foglalkozásokon képzelőerejüket, kreatív gondolkodásukat szabadjára engedni. A műhely célja, hogy a közös alkotás és a közös gondolkozás során a résztvevő gyerekek ki tudják fejezni érzelmeiket, gondolataikat.


Szüreti Vigadalom Zagyvarónán

Helyszín neve : Zagyvaróna, Bátki József Közösségi Ház
Helyszín: Salgótarján Zagyva út 3.
Kezdete: 2023-09-23 15:00
Vége: 2023-09-23 18:00
Belépőjegy: Ingyenes


Több éves hagyományként az idén is megrendezésre kerül a Szüreti Vigadalom. A rendezvény célja a hagyományőrzés , a közösségépítés és a szürethez kapcsolódó tevékenységek bemutatása. A színes programokra kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak a szervezők. A nap folyamán szüreti énekeket, néptánc előadást, a helyi óvodások műsorát, valamint többek között a JóGyakorlatON is nagy népszerűségnek örvendő gyöngyfűző szakkör kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.


Henrik a kis hernyó – zenés bábelőadás

Helyszín neve : Ács Károly Művelődési Központ
Helyszín: Ráckeve Kossuth L. u. 51
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 11:00
Belépőjegy: 2500FT


Ez a történet egy kis hernyóról szól, aki nem igazán tud barátkozni, mindenkivel egy kicsit undok és rossz modorú. Szeretne barátokat, de nem tud másokkal kedvesen viselkedni, hamarosan ráébred, ha kedves, akkor mások is kedvesek vele. Lesznek majd barátai aminek nagyon örül és van egy álma, amit egy barátja segítségével tud megvalósítani. Persze sokan le akarják őt beszélni erről az álomról, de nem hagyja magát és a végén sikerül is neki.


Barangoljunk együtt!

Helyszín neve : Mobilitás Központ
Helyszín: Barcs Hajókikötő
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 20:00
Belépőjegy: A rendezvény látogatása ingyenes!


Intézményünk szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2023. 09.23-án 14-20 óra között Barcson a hajókikötőben álló Mobilitás Központunkba. Virtuális barangoláson keresztül fedezzük fel együtt a Dráva természeti és kulturális sokszínűségét. 16-18 óra között kézműves foglalkozások kicsiknek és kicsit nagyobbaknak.


KIEMELT VÁROSI HELYSZÍN – Családi Játszónap

Helyszín neve : Szent-Györgyi Albert Agóra
Helyszín: Szeged Kálvária sgt. 23.
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 12:00
Belépőjegy: 2500 Ft/család ( 2 felnőtt, 2 gyermek)


A Családi Játszónap, a Kultúrházak éjjel-nappal című országos kiemelt rendezvénye. Közreműködik: Novák Péter az esemény védnöke. 9:30 Őszi Ringató -Szüreti Vigadalom.. Közreműködik: Vadai Henrietta Ringató foglalkozásvezető és a Bácska Banda Teddy Maci Kórháza-orvostanhallgatókkal és a Játéksziget játékai, kézműves foglalkozásai várják az érdeklődő családokat!


Maradunk – az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes ünnepi műsora

Helyszín neve : Eszenyi Kultúrház
Helyszín: Ukrajna Eszeny / Esen Zakarpattia Oblast
Kezdete: 2023-09-23 16:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: Ingyenes


A 775 éves Eszeny község tiszteletére! A műsort követően 17.30-kor táncház, erdélyi és szatmári táncokkal. Tanítók: Tolvaj Levente, Filip Júlia, Szabó Tibor, Szabó Jázmin. Vendég a BorzsaVári zenekar. Az esemény a Kultúrházak éjjel nappal Hét határon túl alprogramjának része. Szervezője: BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet


Nyárbúcsúztató Vámosszabadin

Helyszín neve : Vámosszabadi, Temető utcai horgásztó
Helyszín: Vámosszabadi Temető utcai horgásztó partja, nagysátor
Kezdete: 2023-09-23 13:00
Vége: 2023-09-23 23:59
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes


Mindenkit szeretettel várunk! Többgeneráció, Mongoose, Delta koncertek!! LEGo Kihívás sorsolás! Légvárak, arcfestés, lufihajtogató bohóc, trambulinok, népi játékpark és kosaras körhinta, kézműves foglalkozások: párta és koronakészíté,s csuhéfonás: csuhébaba-csuhévirág készítés, karkötő készítés, bőrdomborítás: bőrdíszműves kézműves foglalkozás, Hordővasút, lovaglás, Vízipók, csodapók-bábelőadás, mesék földjén és táncház, Gólyalábas Parasztkomédia !!!!


Minden ami Japán – idegen kultúrák megismerése

Helyszín neve : Művelődési Ház és IKSZT - Kismaros
Helyszín: Kismaros Kossuth lajos u. 22
Kezdete: 2023-09-23 18:00
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: Nincs belépőjegy.


Szombaton két szabadulószobával várjuk a látogatóinkat. Témák: kicsiknek Sushi Étterem, nagyoknak Szamurájok nyomában. Ugyanebben az időben éjszakai nyomozás indul értékes nyereményekért: A tiltott tekercs nyomában címmel. De lehet japán témában társasozni, kézműveskedni, Manga kiállítást nézni. Másnap 14-18 óra között Iaido bemutatón, kimonó bemutatón, illetve egy tea szertartáson is részt vehetsz. Majd fényképezkedhetsz kimonóban és kiderül ki találta meg leghamarabb a tiltott tekercset.


Járdacsillagászat

Helyszín neve : Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
Helyszín: Szolnok Hild János tér 1.
Kezdete: 2023-09-23 19:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: Ingyenes


Jöjjön, és vessen egy pillantást az égre! Élje át Ön is a Galilei-élményt, amikor a tudós először tekintett távcsővel az égre! Csillagász kollégánk bemutatja és elmagyarázza az érdeklődők részére a csillagos égbolt szépségeit.


Csémi Szüret

Helyszín neve : Csém Kultúrház
Helyszín: Csém Béke utca 24.
Kezdete: 2023-09-23 15:00
Vége: 2023-09-24 02:00
Belépőjegy: A felvonulás ingyenes, a báli belépő 2000 Ft.


15 órakor indul a látványos menet, amelyre mindenki szeretettel várunk! 19 órakor Batyusbál a Kultúrházban, zenél Simonfi Gergely.


Bookline Könyvcsere Piknik

Helyszín neve : Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
Helyszín: Szolnok Hild János tér 1.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 14:00
Belépőjegy: Ingyenes


A Bookline és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ szervezésében valósul meg a Bookline Könyvcsere Piknik. Azért indítottuk útjára a Bookline Könyvcsere Piknik programsorozatát, hogy segítsünk a már nem használt könyveknek új otthont találni, és megkönnyítsük, hogy minél többen élvezzék a bennük rejlő történeteket. A Bookline Lapozó polcáról szabadon elvehetsz könyveket. Ha pedig vannak olyan köteteid otthon, amiket már nem használsz, hozd el őket a Lapozóhoz, és tedd le őket a szabadpolcra!


Szüreti Fesztivál Horgoson

Helyszín neve : Művelődési ház, Horgos
Helyszín: Szerbia Horgos Velika utca 2.
Kezdete: 2023-09-23 12:00
Vége: 2023-09-22 22:00
Belépőjegy: ingyenes rendezvény


Mórahalom és a Kapocs Népfőiskola több éve képviselteti magát a Horgosi Szüreti Fesztiválon, A vajdasági rendezvényen a Mórahalmi járás értéktárait mutattuk és mutatjuk be hol kiállítás, hol kóstoltatás, hol színpadi műsor keretében. 2023-ban a Mórahalmi Értéktárban szereplő néptánc kultúra mutatkozik be a színpadon a Bíborsemlyék néptánc csoport jóvoltából. A programmal a határon átnyúló kapcsolatokat szeretnénk tovább erősíteni, az itthoni magyar kultúra egy kis szeletének bemutatásával.


Szederinda táncház

Helyszín neve : Római Katolikus közösségi ház
Helyszín: Románia Szilágysomlyó Garofitei 1sz.
Kezdete: 2023-09-23 18:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: nincs


A szilágysomlyói EMKE Magyar Ház húsz éve aktívan támogatja a Szederinda hagyományőrző kör csoportjait működésükben valamint fellépések, táncházak, táborok szervezésében. Kiemelt esemény az évente megrendezésre kerülő Báthory Napok, amelynek keretében szervezzük idén szeptember 23-án is táncházas programunkat. Élőzenés rendezvényünkre nem csupán a város, de hagyományainkhoz híven a környék támcosait, tánckedvelőit is örömmel várjuk.


Gemenc Hangja

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-22
Belépőjegy: A rendezvényre a belépés díjtalan.


Énekverseny popdal-és musical kategóriában nappali tagozatos diákok részére. Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a szervező Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Tücsök Zenés Színpad Egyesület!


Városi Sportnap

Helyszín neve : Kéktó Szabadidőközpont
Helyszín: Szigetszentmiklós Diófa utca 3.
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23
Belépőjegy: Belépés ingyenes!


Változatos sport- és egészséges életmód programok, sportbemutatók, workshopok. Parkour Show, Ninja Exatlon pálya. Szigetszentmiklósi sportegyesületek bemutatkozása. S.I. terápia (nyak, hát, derék) - fájdalommentes gerinckezelés, ínrakással, masszázzsal, köpölyözéssel. Gerincjóga – Sziget Jóga Stúdió. TiniTorna, mozgásszervi állapotfelmérés és tanácsadás - Maitra Egészség Stúdió. Talpszűrés Inbody testösszetétel mérés Egészség szűrések Rendőrségi bemutató: interaktív KRESZ tábla, közlekedési totó


Rendhagyó irodalomóra – író-olvasó-alkotó találkozó M. Kácsor Zoltán meseíróval

Helyszín neve : Marczibányi Téri Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Marczibányi tér 5/a
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 11:30
Belépőjegy: 2200Ft


A Zabaszauruszok című nagy sikerű sorozat első kötetét lapozzuk fel a szerzővel. Bepillantást kaphatunk, hogyan születnek a mesehősök. Lesz keresztrejtvény, kvíz, felolvasás, dedikálás és kedvezményes könyvvásár, M. Kácsor Zoltán meseíró könyveiből. Az előadáshoz kézműves program kapcsolódik.


Kézműves és Hagyományőrző Nap

Helyszín neve : Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és MKH
Helyszín: Abony Kálvin u. 1.
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 13:00
Belépőjegy: A belépés díjtalan!


Táncház, makramé, gyöngyfűzés, mézeskalács készítés, nemezelés, papírfonás és vetélkedők várják a kicsiket, nagyokat.


Kreatív körkép

Helyszín neve : Apáczai Csere János Művelődési Ház
Helyszín: Solymár Templom tér 25,
Kezdete: 2023-09-23 16:00
Vége: 2023-09-23 17:00
Belépőjegy: Ingyenes


Kiállítás megnyitó. Válogatás nyári táboraink anyagából.


Jánossomorjai Városnapok

Helyszín neve : Jánossomorjai sportpálya
Helyszín: Jánossomorja Ibolya u.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-24 04:00
Belépőjegy: ingyenes


Szervezők: Jánossomorja Város Önkormányzata Balassi Bálint Művelődési Ház


Szentiváni Szüreti Nap

Helyszín neve : Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ
Helyszín: Győr Váci Mihály u. 3
Kezdete: 2023-09-23 12:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: Ingyenes


Színes programokkal várjuk az érdeklődőket idén is a Szentiváni Szüreti Napon.


MOZI az Arany János Művelődési Központban

Helyszín neve : Arany János Művelődési Központ
Helyszín: Tiszakécske Béke u. 140.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: https://www.ajmk.hu/


10.00 Bogyó és Babóca 5.: Hónapok meséi 13.00 Dzsungel mentőakció 2. : A világ körül 15.00 Barátnőt felveszünk 17.00 Barbie 20.00 Feláldozhatók 4.


3. Hevesi Lurkó Sziget Fesztivál

Helyszín neve : Heves Bermuda Sportpark
Helyszín: Heves Deák Ferenc utca, Vásártér u. 31
Kezdete: 2023-09-23 09:00
Vége: 2023-09-23 17:00
Belépőjegy: Ingyenes


Sétálj ki a sportparkba és töltsük együtt mozgással, játékkal a napot!


Lesence Vidéki Kortárs Művészeti Fesztivál

Helyszín neve : A plakáton szereplő helyszínek
Helyszín: Lesenceistvánd Művelődési ház és zeneudvar
Kezdete: 2023-09-23 12:00
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: Ingyenes


Szeptember 23-án 4 települést összefogó őszi fesztivállal búcsúzik az idei évtől a programsorozat. #ekf #veszprembalaton2023 #lesencevide


III. Kalászi Kultúr Piknik

Helyszín neve : Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Budakalász Szentendrei út 9.
Kezdete: 2023-09-23 14:00
Vége: 2023-09-23 22:00
Belépőjegy: https://www.facebook.com/events/1222953548381049


Remek koncertekkel, tánccal, borkóstolóval, kézműves foglalkozásokkal várjuk az érdeklődőket.


Pörkölt Fesztivál

Helyszín neve : Alsónémedi Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Alsónémedi Dózsa György tér 2
Kezdete: 2023-09-23 07:00
Vége: 2023-09-23 20:00
Belépőjegy: Ingyenes


Szeretettel várjuk az érdeklődőket!


Pomáz Város Napja

Helyszín neve : a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár parkjában és a Szent István Parkban
Helyszín: Pomáz Huszár u.3.
Kezdete: 2023-09-23 10:00
Vége: 2023-09-23 23:00
Belépőjegy: Ingyenes


Hagyományos családi és civil nap ! Részletekért keressék a program plakátjait a felületeinken!


Határon innen, határon túl – nemzetiségek napja

Helyszín neve : Várkert
Helyszín: Szentgotthárd Várkert
Kezdete: 2023-09-23 12:00
Vége: 2023-09-24 01:00
Belépőjegy: Ingyenes


Búcsúztassuk együtt Szentgotthárdon a Várkertben a nyarat! Egész napos kulturális programok, Nemzetiségi ízek utcája főzőverseny, nyárzáró mulatság. A rendezvény ingyenesen látogatható. Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a szervező Pannon Kapu Kulturális Egyesület.


Öszköszöntő fesztivál

Helyszín neve : Gógánfa utcái, iskolaudvar
Helyszín: Gógánfa Kisfaludy utca 2.
Kezdete: 2023-09-23 12:30
Vége: 2023-09-23 21:00
Belépőjegy: A rendezvény minden eleme ingyenes.


A mai napon kerül megrendezésre a hagyományőrző születi felvonulás. A rendezvényre vidékről is érkeznek lovasok, lovaskocsisok, felvonulnak traktorosok, fellépnek a Tündérkert Óvoda gyermekei, zumbás Zumbanyuk, türjei Őszirózsa nyugdíjasklub asszonyai énekkel, tánccal. Gyermekek nagy kedvence a Mókapalota műsora, a sok játék és a buborékshow. Az Eldorado bulizenekar délután, este pedig az NTZS Sound gondoskodik a hangulat fokozásáról.


Tollaslabda bajnokság

Helyszín neve : Apáczai Művelődési Központ
Helyszín: Zalaegerszeg Apáczai tér 5.
Kezdete: 2023-09-24 09:00
Vége: 2023-09-24 13:00
Belépőjegy: Ingyenes


A Zalaegerszegi Tollaslabda Egyesület tagsága házi bajnokságot szervez párosok számára, kezdő szinten. Szeretettel várnak minden mozogni, sportolni vágyó fiatalt és idősebbet, egy összetartó, jó hangulatú közösségbe!


III. Jutasi Piknik és Olimpia – Villám workshopok

Helyszín neve : Táborállás park
Helyszín: Veszprém Táborállás park
Kezdete: 2023-09-24 09:00
Vége: 2023-09-24 14:00
Belépőjegy: 0.-


Egy órába sok minden belefér, elkészülhet egy finom vacsora, vagy akár a torta dísze is! A gyerekeket pedig egyedi díszek készítésére várjuk! Felnőtteknek: Egy órás finomságok Tornyos Balázs séffel, tortadekor workshop Profi tortadíszek Steierlein-Reichert Míra világbajnok cukrásszal. Gyerekeknek: A konyha díszei kézműves workshopok Ónodi Rékával. A workshopokon a részvétel ingyenes, a létszám korlátozott! Előzetes jelentkezés szükséges,


III. Jutasi Piknik és Olimpia – Családi programok

Helyszín neve : Táborállás park
Helyszín: Veszprém Táborállás park
Kezdete: 2023-09-24 15:00
Vége: 2023-09-24 21:00
Belépőjegy: 0.-


Vitéz László és a csokitorta a Fabula bábszínház előadása. Mesebeli főszakácsok, Dominek Anna és Hatás Andrea színművészek zenés műsora. Szemfényvesztő show, Németh Gábor bűvész előadása. A Guszta tészta bemutatkozása, avagy tésztakészítés házilag Szívós Gabriellával. Gőzölt dim-sum Környei Márk séffel. Just For Funk Band koncert. Kísérő programok: Gasztrokalandok, társasjátékok a Családi Társasjáték Egyesülettel, szabadtéri játékok, bringaturmix, logikai és reflexjátékok, pihenőpark.


Retro MegaBörze

Helyszín neve : Óbudai Kulturális Központ
Helyszín: Budapest San Marco utca 81.
Kezdete: 2023-09-24 10:00
Vége: 2023-09-22 14:00
Belépőjegy: A belépés ingyenes!


Megtalálhatóak lesznek a reneszánszát élő bakelitlemezek, de gazdag felhozatal várható CD-kből, kazettákból és más zenei kiadványokból is. Aki meg szeretne válni régi, megunt fekete korongjaitól, ez az a hely, ahová érdemes elhozni azokat. Jelen lesznek a telefon- és egyéb kártyák-, valamint kinderfigurák rajongói is, továbbá újra találkoznak a Coca-Cola relikviák gyűjtői az ország minden részéről. Minden gyűjthető és értékes tárgyat lehet adni, venni, cserélni a múltból és a jelenből.


Fess Budapest! – kiállításmegnyitó, tárlatvezetés, műhelyfoglalkozás

Helyszín neve : Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színház
Helyszín: Budapest Hunyadvár utca 43c
Kezdete: 2023-09-24 10:30
Vége: 2023-09-24 12:30
Belépőjegy: Ingyenes!


Nemes Anita budapesti grafikusművész, illusztrátor, egyedi városi és főként Budapest ihletésű grafikái és a Fess Budapest! című kifestőkönyve által ismerhető. Varga Viola múzeumpedagógussal közösen a Barangoló a művészetekben című foglalkoztatókönyv sorozatának társszerzői. A kiállításon szereplő illusztrációk játékosan mutatják be Budapest ikonikus épületeit, a budapesti fürdőket, pesti gangos házakat, városnegyedeket, a Duna hídjait.


Benta Fesztivál 4. nap

Helyszín neve : Heinrich Antal Közösségi Színtér és Könyvtár
Helyszín: Tárnok Fő utca 43.
Kezdete: 2023-09-24 10:00
Vége: 2023-09-24 16:00
Belépőjegy: A rendezvény ingyenesen látogatható!


Célunk az volt, hogy a 4 nap alatt minden korosztály találjon számára érdekes programot. Megmutatni milyen tehetséges, lelkes, helyi képzőművészeink, zenészeink és agilis író,- olvasó,- alkotó klubélettel rendelkezik településünk. Nevük nem ismeretlen már a Pest megyei régió számára. Az utolsó fesztiválnap a gyerekeké és az idősebb korosztályé, de mindenkit szeretettel várunk. Előadók: Panna-Bál buborékos-zenés gyermekelőadás, Szeredy Krisztina és Leblanc Győző nosztalgia műsora.


Driven – Szabó Gabriella Eszter zongoraművész és Nepp Ivett fuvolaművész szerzői estje

Helyszín neve : Öreghegyi Közösségi Ház
Helyszín: Székesfehérvár Fiskális út 93.
Kezdete: 2023-09-24 18:00
Vége: 2023-09-24 18:50
Belépőjegy: INGYENES


Az est Szabó Gabriella Eszter elmúlt években született saját kompozícióiból áll. A szerző zenei stílusa leginkább a cross-over vagy fúziós kategóriába sorolható, hiszen a klasszikus, a jazz és néhol a népi elemek ötvöződnek a dalaiban. A szerzemények hol a meseszép norvég tájakat, hol pedig az egzotikus Balkán vidékét idézik, néhol szenvedélyes dallamokkal, néhol pedig vad ritmusokkal.


KIEMELT KISTELEPÜLÉSI HELYSZÍN – Vendégségben – Mocsa és Komárom Epölön!

Helyszín neve : Epöli Közösségi Színtér
Helyszín: Epöl Kossuth Lajos u. 26/A
Kezdete: 2023-09-24 15:30
Vége: 2023-09-24 17:30
Belépőjegy: A belépés ingyenes!


15:30 Megnyitó. 16.00 Hol vagy Petőfi? a Mocsai Pajtaszínház versszínháza. 17:00 Táncos Európa - a komáromi Újhold régitánc együttes műsora. A rendezvény alatt kiállítás látható Blinczinger Béla, Muszela Imréné helyi festőművészek és Kissné Thoma Tünde mocsai textiles alkotásai, a helyi Makramé és Nemezelő szakkör alkotásai és a Pilinszky János: “A szeretet több a hitnél” ROLL-UP vándorkiállítás a Kertész Imre Intézet közreműködésével.


Ősz ízei

Helyszín neve : Nagybajom, kemencesor
Helyszín: Nagybajom Kossuth u. 10.
Kezdete: 2023-09-24 12:30
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: Ingyenes


Az Ősz ízei elnevezésű gasztro-kulturális rendezvény egy olyan helyi és környékbeli kézműveseket és termelőket bemutató esemény, ahol a résztvevők a vásárlás mellett gasztronómiai versenyeken vehetnek részt, és valóban megkóstolhatják az ősz ízeit, mindemellett pedig színpadi produkciókra is sor kerül.


Sigmar Polke: Megmagyarázhatatlan eredetű zene

Helyszín neve : Művészetek Háza Veszprém / Csikász Galéria
Helyszín: Veszprém Vár utca 17.
Kezdete: 2023-09-24 10:00
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: nincs


Sigmar Polke (1941-2010), német képzőművészt a hatvanas évek eleje óta foglalkoztatta a valóság és a képi valóság, azaz a művészet és a mindennapi élet viszonya. A "Megmagyarázhatatlan eredetű zene" című kiállítás betekintést nyújt munkásságába, amely egyedülálló helyet foglal el a jelenlegi művészeti világban, a háború utáni német művészet egyik legfontosabb értékei közé tartozik. Együttműködő partnerek: Goethe-Institut Budapest, IFA Stuttgart.


Varázslatos természet – kisállat kiállítás

Helyszín neve : Orlai ház
Helyszín: Mezőberény Fő út 6.
Kezdete: 2023-09-24 13:00
Vége: 2023-09-24 16:00
Belépőjegy: Felnőtteknek és gyermekeknek: 2000 Ft/fő Gyermekeknek kupon felmutatásával: 1500 ft/fő


Gyermekek és családok számára ajánljuk a "Varázslatos természet" című kisállat (elsősorban pók és rovar) kiállítást.


Boribon autózik – bábelőadás

Helyszín neve : TEMI Fővárosi Művelődési Háza
Helyszín: Budapest Fehérvári út 47.
Kezdete: 2023-09-24 10:00
Vége: 2023-09-24 11:00
Belépőjegy: www.jegy.hu/program/boribon-autozik-131909


Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával. Az előadás Marék Veronika mesekönyvei alapján készült. A dalok szövegének nagy részét is Veronika írta, Erdélyi D. Barnabás hangszerelte. Belépőjegy: 2 500 Ft/fő (2 éves kor alatt ingyenes, de a gyermeknek a kísérő ölében kell ülnie.)


XV. Pásztorhagyományok Napja, Zalai Pásztorfaragók Találkozója

Helyszín neve : Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház
Helyszín: Zalaegerszeg Gébárti-tó 15470/A. hrsz.
Kezdete: 2023-09-24 13:00
Vége: 2023-09-24 18:00
Belépőjegy: A rendezvényre a belépés díjtalan.


XV. Pásztorhagyományok Napja, Zalai Pásztorfaragók Találkozóját szeptember 24-én vasárnap 13.00-18.00 óra között tartjuk Zalaegerszegen a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban és udvarán. Mesterség-bemutatókkal: pásztorművészet, kovácsolás; népi kézműves játszóházzal, színpadi programokkal, népművészek és helyi termelők kirakódóvásárával, gasztronómiai kínálattal és kiállításokkal várjuk az érdeklődőket.


SkirtBike-Bringán is csinosan

Helyszín neve : Kispáli közösségi színtér
Helyszín: Kispáli József A. u. 40.
Kezdete: 2023-09-24 14:00
Vége: 2023-09-24 17:00
Belépőjegy: Ingyenes rendezvény


Vezetett kerékpártúra a Gébárti-tóhoz. Táv: kb. 18 km. Kérjük a hölgyeket, lehetőség szerint érkezzenek szoknyában.


Játékdélután

Helyszín neve : Közösségi színtér Kisbárkány (Kultúrház)
Helyszín: Kisbárkány Béke út 31.
Kezdete: 2023-09-24 17:00
Vége: 2023-09-24 19:00
Belépőjegy: Belépőjegy nincs, a rendezvény ingyenes.


Játszunk? Játsszunk!!! Jétékdélután a klubban 2023. szeptember 24-én 17:00 órától szeretettel várunk minden kedves játszani szerető gyermeket és felnőttet!


Dr. Bubó – mesemusical

Helyszín neve : A Művelődés Háza
Helyszín: Esztergom Imaház u. 2/a.
Kezdete: 2023-09-24 11:00
Vége: 2023-09-24 12:00
Belépőjegy: Online foglalás esetén az eseményen való részvétel 3 000 forint, 1 éves kortól egységáras. Amennyiben a helyszínen, vagy alvállalkozói jegyértékesítőknél vált jegyet, annak ára 3 300 forint. Kérjük használja lent található foglalási űrlapot, majd az esemény helyszínen jelezze kollégáinknak, hogy online jegyfoglalása van.


A közkedvelt bagolydoki újra megnyitja rendelőjét, ahol a leglehetetlenebb problémákkal keresik fel páciensei. Természetesen mindenkit meggyógyít. Vagy legalábbis megpróbálja azt. Tengernyi bonyodalom vígsággal és az erdő lakóival.


Léghajó Meseszínház

Helyszín neve : Községi Könyvtár
Helyszín: Gógánfa Deák Ferenc utca 49.
Kezdete: 2023-09-24 16:00
Vége: 2023-09-24 16:45
Belépőjegy: A rendezvény ingyenes.


KSZR program keretében a mai napon a gyermekeknek kedveskedünk: A Léghajó Meseszínház előadásában a Furulyás Palkó című mesét nézhetjük meg.


Ország
Időpont
Megye
Telepűlés
Korosztály